Erika
Bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett ez a könyv. Azzal riogattak, hogy ez a leggyengébb könyve Picoultnak. Eleve nálam ez a szó nem nagyon jön szóba az írónőnél, mert mindegyik könyvét nagyon-nagyon szeretem. De ha botot nyomnának a torkomhoz, hogy állítsak sorrendet, akkor sem sorakoztatnám hátra.

Nagyon szeretem, ahogy a kényes témákhoz hozzányúl. Szeretem a felkészültségét, kidolgozottságát, érzékenységét, ahogy kezeli ezeket a nagyon nehezen feldolgozható eseményeket, élethelyzeteket. Mert most sincs ez másként, ismét felkavart bennem minden létező érzelmi vihart.

Delia szinte tökéletes életet él apjával. Azt csinálja, amit szeret, amihez ért. Eltűnt személyeket kutat fel nagyon jó eredménnyel Gréta nevű kutyájával. Boldogságát egyvalami árnyékolja be, gyermekkorban balesetben elvesztett édesanyja. Ezt mondja az apa! A rendőrség viszont teljesen mást állít, amikor egy napon beállítanak a letartóztatási paranccsal, miszerint egy láthatáson nem vitte vissza anyjának a gyermeket, magyarán elrabolta saját lányát. A döbbenet nem fejezi ki jól azt az állapotot, amit éreznek és amit én is éreztem olvasás közben. Persze a cím alapján nyilván számítottam rá valamelyest, hogy érintjük a témát, mégis annyira szépen volt felvázolva a boldogság, az összhang lány és apja között, hogy megrendítő volt a hirtelen fordulat.

Innentől kezdve tényleg nagyon beindulnak az események, és pont nemrég egy bejegyzésben írtam róla, mennyire szeretem a jogi huzavonát. Itt is kapunk belőle, merthogy azért nem annyira fekete-fehér a helyzet, mint gondoljuk. Nyilván oka volt (vagy nem?) az apának, hogy megtegye ezt a lépést. Hiszen köztiszteletben álló polgár, mindenki ódákat zeng róla az ismerősei között, hasznos tagja a társadalomnak. Akkor mégis mi indít ilyen szörnyűségre egy embert?

Picoult mélyen érinti és a történetben is több szempontból jelentős szerepe van az alkoholizmusnak. Ez nálam eleve egy kényes téma, azaz nagyon ugrok rá. De ezt is annyira jól fogta meg, olyan sokféle (árny)oldalát mutatta be, hogy kénytelen voltam picit lejjebb adni az előítéleteimből.

Delia apját Eric, a lány jövendőbelije, gyermeke apja védi, aki szintén alkoholista. Küzd ő folyamatosan, de nem csak az alkohol ellen, hanem saját démonai ellen is. Közben jó fényt kéne vetni a lány felé is, mivel az egyenlőre a pia miatt nem megy hozzá. Van a történetben még egy jelentős szereplő, Fitz. Ők hárman egész kicsi koruktól össze vannak nőve, sülve-főve együtt vannak, Delián a nőiesség jegyei is csak későn mutatkoznak meg, hiszen a két fiú nagyon nagy hatással van rá. Serdülőkorban szinte mindkét srác rákattan a lányra, de ő mégis Ericet választja (én is ezt tettem volna...).

Egy kicsit gondban voltam a védelmet illetően, mert nem tudtam elképzelni, hogy teljesen tiszta, higgadt fejjel, elfogulatlanul tudjon valaki valakit védeni, aki ekkora kötelékkel tartozik hozzá nem is egy, hanem két családtaghoz. Na, szóval meg vannak itt gabalyítva jól a szálak, az ember szimpátiája, sajnálata azt sem tudja, merre ugráljon.

Fitznek is jut szerep bőven a történetben, hiszen újságíró, és a lap, ahol dolgozik, őt küldi el tudósítónak a tárgyalásra, mondván, bőségesen szolgáltat személyes töltelékkel is a cikkhez.

Talán, sőt biztos, hogy a lánynak a legnehezebb. Hiszen imádott apját letartóztatják, egyik percről a másikra ráébred, hogy mégis él az anyja, akit a mai napig vár, pedig úgy vélte, halott. Ott van Eric, akinél fennáll a veszély, hogy a teher nyomása alatt ismét inni kezd. Szóval nem egyszerű. Sajnáltam! És csak bizakodtam, hogy úgy lesz minden, ahogy én azt szeretném...

Picoult a szokásos formában írta meg a könyvet, minden főszereplő szemszögén keresztül bemutatta a történéseket, ez így tényleg nagyon izgalmas.

Jaj, és én Ericet annyira, de annyira szerettem, és Fitzet meg úgy, de úgy utáltam...

És hogy megtettem-e volna ugyanezt én is? De meg ám!

4,5/5


Athenaeum Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Kocsis Anikó
Eredeti cím: Vanishing Acts
366 oldal
Erika
Lélekmelengetően hatott rám ez a könyv! Szó szerint falom a gasztronómiát, imádom a főzőműsorokat, és minden olyan regényt is, ami e téma köré épül. Ennek a könyvnek elsősorban a borítója fogott meg. Szerintem csodaszép! Úgyhogy innentől már könnyű dolga volt velem druszámnak. :-)

Mindig csak irigykedem, mások milyen könnyedén, gyorsan, fáradtság nélkül állítanak elő ízletesebbnél ízletesebb étkeket, míg én vért izzadok már attól is, hogy egyáltalán kitaláljam, mit készítsek. Na ezt szeretném én megtanulni, rájönni a titkára. Mostanában terveztem, hogy én is beiratkozom egy főzőtanfolyamra. Nem azért, mert egyébként éhezik mellettem a család vagy ne lennék éppenséggel vállalkozókedvű, de szeretnék apró-cseprő konyhai varázslatokra is szert tenni. A csoportterápia kérdése is régóta foglalkoztat, és a kettő szinte majdnem azonos! :D Hogy miért vonzódom én mindehhez? A csuda tudja.

Lillian híres, elismert séf, aki minden hónap egyik hétfőjén főzőtanfolyamot tart. Jelen esetben 8 részt vevő jelentkezik, mindegyik más és más háttérrel, búval-bajjal, de akad olyan is, akinek látszólag semmi nem hiányzik az életéből, tökéletesen boldog, mégis valami miatt szükségét érzi, hogy e csoporthoz tartozzon. Megkapirgálva mindegyikük múltját, azért elő lehet mindenhol ásni ezt-azt.

Ott van Claire, aki önmagát keresi. Látszólag ő is éli a kisgyerekesek megszokott életét, de mégis szeretné megismerni önmagát, egyéniségét ismét előásni a mindennapok terhei alól. Tom, az ügyvéd, akinek életében hatalmas tragédia zajlott le az elmúlt években, és talán abban bízik, hogy a tanfolyam segít neki a történtek feldolgozásában. Aztán itt van a gyönyörű Antonia, az olasz konyhatervező, aki csak rövid ideje él Amerikában. Kedvenceim, Carl és Helen, az idős házaspár. Na ők a látszólag tökéletes boldogságban élő pár...

Lillian a recepteken keresztül segíti őket a harmónia megtalálásában, hogy rájöjjenek, megérezzék, megértsék az ételek hozzávalóinak "beszédét".

Lillian szinte amióta járni tud, a konyhában él és mozog. A minőségi, szeretettel feltálalt ételek elkészítése - amivel talán mindenki egyetért velem - sokkal többet rejt magában annál, mint ahogyan este hazatérünk és fáradtan összedobunk egy borsófőzeléket. Lilliannek az ízek, formák, illatok, színek összehangolása adja élete értelmét.

Az ízek, illatok csak úgy áradtak a könyv lapjain keresztül. A szereplők magánélete az én életem részévé is vált, és izgultam, hogy az egymással, egymásért való főzés segítsen kinek-kinek a saját gátjai átlépésében.

A könyv szerintem nagy hiányt pótol a magyar női szórakoztató irodalom palettáján. Izgatottan várom az alkalmat, hogy a kiadó többi könyvét is a kezeim közé kaparinthassam.

Egy finom pohár pezsgő mellett és az óév utolsó óráiban kezdtem írni a bejegyzést, és a jövő év hangulatát illetően hasonlót kívánok, mint amit a könyv nyújtott. Egymásra figyelés, összetartozás, nyugalom, kiegyensúlyozottság és finom ételek készítése szeretteinknek, magunknak.

4,5/5

Pioneer Kiadó, 2011
Fordította: Morvay Krisztina
Eredeti cím: The School of Essential Ingredients
274 oldal
Erika
Minden kedves látogatómnak nagyon boldog karácsonyt, örömökben és boldogságban gazdag új évet kívánok!!!
Erika
Ismét a már megszokott, könnyed kis történettel lepett meg minket Joanne Fluke a sütis krimik 8. részében. A helyszín, a szereplők, az ételek-édességek szeretete nagyjából ugyanaz.

A mostani sztoriban ismét történik valami az unalmas kisváros életében, amitől igencsak felpezsdül az élet. Lake Edenbe érkezik a híres rendező, Dean Lawrence stábjával együtt, aki itt akarja leforgatni legújabb filmjének egy részletét. Természetesen nagy a felfordulás, mindenki hajt a különböző szerepekre, mindenki valamilyen módon részt szeretne vállalni az izgalmas eseményben. A Süti Édent bízzák meg a finomabbnál finomabb sütemények elkészítésével, köztük a rendező kedvencét, a meggyes túrótortát is nekik kell kikísérletezni, ugyanis nem túl könnyű a finnyás ízléssel megáldott rendező kegyeiben járni.

Miközben társával, Lisával folyamatosan készítik a csodás desszerteket, ismét alkalmuk adódik egy szaftos kis öngyilkosság, vagy netán gyilkosság(?) felgöngyölítésére, amely forgatás közben történt, első látszatra véletlenül. De persze a női rafinéria és a nyomozás utáni "éhsége" igencsak dolgozik Hannahban.

A vörös hajú cukrászlány élete így sem egyszerű, mivel különböző házassági ajánlatain töpreng egyfolytában, hiszen abból kettő is van. Viszont Mike és Normann most már nemcsak egymással, hanem az egyik stábtaggal is komoly küzdelmet folytatnak, hiszen újabb udvarló is a színre lép, Hannah egy régi ismerőse.

Miközben Mósét cipelgeti egyfolytában a forgatásra, merthogy ő is szerepet kapott, egyfolytában izeg-mozog a lány, egy perc nyugta nincs, de addig nem is nyugszik, amíg a végére nem jár a dolgoknak.

Abszolút gondelterelő hatása van a könyvnek, a valóságalapjait nem muszáj keresgélni, csak egyszerűen olvasgatni kell. Persze receptekből sem volt hiány, el is készítettem párat, valóban "működnek", és ami a lényeg, tényleg komolyan és gyorsan elkészíthetőek.

3/5

Illia & Co. Kiadó, 2011
Fordította: Zacher Stefánia
Eredeti cím: Cherry Cheesecake Murder
343 oldal
Erika
Nem nagyon akarom túlbonyolítani ezt a bejegyzést! Annyi minden benne van, sőt, MINDEN benne van!

Nagyon szaggatta valami végig a szívemet, amíg olvastam. Pedig "csak" életről-halálról, szeretetről, családról van benne szó. Egy családról, amelyik különösebben még csak össze sem tart. És a cseresznyefáról. De azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk Őt is családtagnak, sőt... Talán ez a fa tartja életben, egyben a családot, a tiszta érzelmeket, érzéseket azokban, akiknek ez még számít.

Kölcsönkönyv volt (köszönöm!), de kell az én polcomra is!!! A gyerekeknek pedig feltétlenül oda fogom adni elolvasásra. Fontos!

Egyébként pedig én is úgy szeretnék egy saját cseresznyefát!!!

5/5

Móra Könyvkiadó, 2002
Fordította: Székely Éva
Eredeti cím: Mio nonno era un ciliegio
120 oldal
Erika
Az oroszok mellett a másik nagy kedvencem a héber-zsidó irodalom. Egyértelműen elfogultan kezdek neki ezeknek a könyveknek, nehezemre esik objektíven értékelni őket.

Magyar nyelven is megjelent az eddig számomra ismeretlen, mégis a jiddis irodalom egyik legrangosabb képviselőjének nagyon színvonalas regénye. A galíciai Motke sokgyermekes család legkisebbjeként, születése pillanatától megtapasztalja a legkínzóbb nélkülözést. Olyannyira, hogy anyja melle helyett cukros anyagcsücsköt nyomnak a szájába, hátha megelégszik annyival is. Szinte borítékolható, hogy már mászóképes korában maga jár az élelem után, megeszik mindent, amit az utcán, szemetesben talál. Ahhoz sem rest, hogy a többi gyerek kezéből szedjen ki mindent, ami élelemre emlékezteti. Ahogy "fejlődik", egyre kifinomultabbá válik élelemszerzési technikája, zsiványsága egyértelművé válik, így igen hamar ráragad a címben olvasható jelző.

Anyja szíve majd' megszakad, de nem azt az időt élik, amikor saját gyermekét szoptathatná, érzelmi-fizikai igényeiket akár csak alapvető módon kielégíthetné.

"Slatke, valamennyi gyermekétől körülvéve ágyában feküdt, és magukra húzott minden régi rongyot, ami fellelhető volt a pincében. És csak ebben a sarokban, Slatkénál volt meleg. Ott voltak mellette kicsinyei, akik fiatal testükkel melengették, s akiket maga alá vett, mint kotlós a csibéket. Az anya karjai alól Motke, a tolvaj kukucskált ki. Fekete szemecskéi csillogtak a kerek, barna arcocskában, amely még az előző este evett krumplitól volt maszatos. Melege volt és jól érezte magát anyja ágyában."

Felnőttként megszökik otthonról, menekülni próbál nyomorúsága elől, abban reménykedve, hogy a nagyvárosban boldogabb életre lelhet. Önmaga is kivert kutyaként az utcán kódorgó ebek vezéreként tündököl, majd üvegfúvóként próbálja ki magát, később pedig vándorkomédiásokhoz szegődik. A cél Varsó, a nagyváros, ahol "boldogságát" az örömtanyán találja meg, mint romlott nők oltalmazója, futtatója. Tisztelik, tartanak tőle, de nem feltétlenül felkapaszkodott egzisztenciája miatt.

Végig nagy kérdés volt, vajon sikerül-e ennek a zsiványnak kitörni otthonról hozott, átkozott sorsából, vajon az igaznak hitt szerelem segíthet-e neki ebben!?

Nagyon tetszett, de ebben szinte biztos voltam attól a pillanattól kezdve, ahogy kézbe vettem!

4,5/5

K.u.K. Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Gellért Hugó
Eredeti cím: Motke Ganev
285 oldal
Erika
Nagyon bántam, hogy tavaly nem jelentkeztem, így most pótolom. Nagy örömmel elkötelezem magam arra, hogy 2012-ben 12 könyvvel teszem "szegényebbé" a várólistámat! :D

A kihívásban résztvevő könyvek az alábbiak:












Erika
A borító és a cím alapján picit másra számítottam. Hogy mire? Némiképp csöpögős, kicsit Romana-szerű romantikus, néhol erotikus történetre. Végül is romantikusnak romantikus volt, viszont vicces is és krimi is. A kettőt nagyon szeretem együtt, és a végeredmény tényleg kellemes volt.

Az 1800-as évek végén játszódó történet világa egy picit emlékeztetett A huszadik feleség c. könyvre. Csupán annyiban, hogy ott is rendkívül színesen ismerkedhetünk meg a varázslatos(?) hárembeli élet mindennapjaival.

Most Konstantinápolyba, ott is a világ egyik leghíresebb háremébe, a Topkapi Szerájba kalauzol el bennünket a szerző, megspékelve egy jó kis gyilkossági üggyel. A főszereplők, Emily és Colin ifjú házasok, akik pont Törökország felé indulnak az Orient Expresszen mézesheteiket eltölteni, de már a vonaton gyanús események kellős közepén találják magukat. Sok jel utal rá, hogy ezennel lőttek a romantikázásnak.

Egy fiatal háremhölgyet gyilkolnak meg, hőseink pedig pont akkor érkeznek meg a szerájba, amikor éppen megtalálják a holttestet. Kinek állt érdekében megölni őt, a szultán kedvence volt, illetve pont az ellenkezője? Ráadásul még máshonnan is ismerős lehet a hölgy, ami tovább bonyolítja a helyzetet, megnövelve ezzel a potenciális gyilkosok számát is.

Emily nőként viszonylag könnyen bejut a hárem belső világába, így engedve a nyomozás iránti vágyának, csillapíthatatlan tettrekészségének. Többször kerül ő maga is életveszélybe, de nagy leleményessége, szerencséje folytán mindig megússza a rázósabb helyzeteket. És persze addig nem nyugszanak férjével együtt, amíg a gaztettet fel nem göngyölítik.

Ez a könyv egy sorozat negyedik része, de abszolút megállja a helyét önálló olvasmányként is. Van pár visszautalás az előző részekre, de nem éreztem hiányt amiatt, hogy nem ismerem a múltban történt részleteket.

A borító és a cím nálam nem jött össze a történettel, nem tudtam őket összekapcsolni. Egyébként pedig pihentető, könnyed, tényleg szórakoztató könyv volt, jól esett!

A törökországi Topkapi Palota.











4/5

Tericum Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Listár Eszter
Eredeti cím: Tears of Pearl
346 oldal
Erika
Rég avattam már kedvencet, végre újból megtehetem! Az első mondatától az utolsóig faltam, még a majdnem 700 oldal sem tántorított vissza. Kezeimet időnként a beállt görcsből masszíroztam vissza, de kitartottam!

Általában elég könnyen és hamar bele tudom magam élni egy-egy történetbe. Hogy ezt a történetet is átéltem-e? Istenem! Teljesen! És rögtön a legelejétől kezdve. Mióta befejeztem, azóta rágódok magamban. Mert ugye van a szív, meg az ész! Általában, legalábbis nálam mindenképpen csak nagy ritkán működnek együtt, és leginkább az első győz. Naná, hogy valószínűleg azt tettem volna, amit a főszereplő! De megtehetném? Jogomban állna? Jaj, csak sose kerüljön rá sor, hogy megtudjam!!!

Lent Délen egy fekete apa tárgyalása zajlik, aki megölt két fehér férfit. Na erre vonatkozott a kérdésem, hogy megtenném-e!? Hogy miért ölte meg őket? Mert emberi aggyal elképzelhetetlen, felfoghatatlan erőszakot tettek a 10 éves kislányán. Na ezek után határozza el, hogy nem számít semmi, bosszút áll a gyermekét ért sérelemért. Előre kitervelten, megfontolt szándékkal az első meghallgatáson leöli a két elkövetőt, miközben egy őket kísérő, ártatlan rendőr is súlyosan megsérül. Az eset totálisan felkorbácsolja az indulatokat a városban, de hamar híre megy a bűnügynek szerteszét az egész államban. Az álláspontok, vélemények teljesen megoszlanak, így nem csak a tárgyalóteremben folyik a harc.

A történet veleje nagyjából ennyi! Ez sem semmi, én már az első oldalaknál tépkedtem a papír szélét idegességemben, de a fő hangsúly a tárgyaláson, a bizonyításon, a vád és a védelem egymásnak feszülő háborúján van. Olvastam egy-két véleményt, hogy innentől már unalmas volt. Én faltam a jogi szakszövegeket, amit egyébként is nagyon szeretek. Amikor pedig még eszesen csűrik-csavarják is, furfangosan használják, jaj, azt én nagyon bírom! És itt benne volt sava-borsa a paragrafusokkal való boncolgatásnak, vagdalkozásnak.

Nagyon sokféle elvi kérdést is érint a történet. Önbíráskodástól kezdve, az apai érzéseken át a barátságról, becsületről, bosszúról, a jog alkalmazásáról, faji megkülönböztetésekről indít meg rengeteg gondolatot az ember fejében, és csak kavarognak, kavarognak. Mert nem is tudom, hogy lehetséges volt-e itt igazságosan dönteni. A legborzasztóbb, hogy akár ez meg is történhetett, valószínűleg sok száz, ezer ilyen megtörtént. Bárcsak sose...

A film beszerzése már folyamatban van, merthogy az is készült belőle 1996-ban, ráadásul parádés szereposztással, úgymint Samuel L. Jackson, Matthew McConaughey, Sandra Bullock, Kevin Spacey, Oliver Platt, Charles S. Dutton, Brenda Fricker, Donald Sutherland, Kiefer Sutherland, Patrick McGoohan, Ashely Judd. Senkit nem tudtam, nem akartam kihagyni. De örültem, hogy a könyv volt az első, nagyjából ilyeneknek képzeltem a szereplőket!

Szóval, szuper volt!!!

5/5***

Geopen Kiadó, 2008
Fordította: Földes Gábor
Eredeti cím: A Time to Kill
654 oldal
Erika
Mindig hálát adok, ha egy nehezen induló könyv mellett kitartok, aztán kisül belőle valami nagyon-nagyon jó! Most is így volt. Kicsit döcögött az eleje, de azért szerencsére nem kellett sokat várni, hogy élvezetessé váljon a történet.

Maga az a tény, hogy Hislop jól ír, már A sziget olvasásakor is egyértelművé vált számomra. Akkor sem nagyon tudtam letenni a könyvet a kezemből. Ebbe a történetbe is nagyon bele tudtam magam élni, együtt éltem a szereplőkkel, sírtam a gyászolókkal.

Sonia és barátnője Granadába utaznak tánctudásukat tökéletesíteni. Azt egyikük sem sejti, hogy ez az utazás mekkora kihatással lesz további életükre. Bár teljesen másként, de mindkettejük jövője gyökeresen megváltozik.

Sonia ottlétük alatt teljesen véletlenül keveredik be egy kis kávéházba, ahol szinte rögtön barátságot köt a tulajdonossal, egy idősödő úrral. Fényképek, azokból sugárzó történelem, történetek néznek vissza a falakról, amelyek azonnal felkeltik lány érdeklődését. Partnere szívesen mesél róluk, órák hosszat diskurálnak egymással. Sonia észre sem veszi és a spanyol polgárháború, Franco véres megmozdulásai közepette találja magát.

Hazatérésük után mindketten érzik, hogy "ott hagytak" valamit, visszatérésük garantált. Ki ezért, ki azért. Otthon sincs minden rendben, úgyhogy nagy gátló tényezők nincsenek. Granadában Sonia szinte azonnal felkeresi új barátját a kávézóban, aki felajánlja, hogy szívesen körbevezeti őt a városon, miközben meséjét tovább folytatja.

Visszaugrunk időben az 1930-as évekbe, amikor a nemzet szétszakad, darabjaira hullik. Mindenkinek oda "kell" valamelyik oldalra állnia, így megosztottá válik az egész nép, mindenki mindenki ellensége lesz, a polgárháború kellős közepében találja magát az ország.

A kávéház hetven évvel azelőtt a nagyszámú Ramírez-család tulajdona volt. Az ő életüket ismerhetjük meg részletesen, és kiderül, vajon miért is érez furcsa vonzódást Sonia, ahányszor meglátja a kávéház falain a réges-régi fényképeket.

Részletes, egyben félelmetes képet kapunk az elbeszélés segítségével a spanyol történelem egyik talán legjelentősebb eseményéről, miközben a tánc szeretete itatja át a sorokat. Szinte kedvem támadt flamencót táncolni! :D Az első harmadától kezdve totálisan elmerültem a történetben, alig láttam ki mögüle. Nagyon érdekes, korabeli hangulatot teremtett az írónő a szinte filmszerű leírásával.

A fél pont levonást talán meg kell azért magyaráznom. Remélhetőleg és valószínűleg másnak ezek nem is "fájnak", de azért figyelembe kellett vennem. A fő gondom az volt, hogy az elbeszélő, aki visszaemlékezik, felidézi a történetet, kizárt dolog, hogy ismerhette a múlt eseményeit, legalábbis azokról, akikről mesélt, hiszen távol voltak egymástól, leginkább nem is érintkeztek egyáltalán egymással. Szóval lehetetlen volt, hogy pont ő beszélje el a történteket. De ezek tényleg piszlicsáré dolgok voltak, ez látszik az értékelésből is, hiszen nagyszerű volt a történet.

4,5/5

GABO Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Bozai Ágota
Eredeti cím: The Return
445 oldal
Erika
Az Akinek a lába hatos c. kötet folytatásaként jelent meg ez a kis könyv. Csupa pozitív áradozást hallottam eddig Varró Dánielről, és én szégyenkezve bevallom, nem volt szerencsém találkozni eddig egy kötetével sem. A mai magyar gyermekirodalomban rangos helyet foglal el, így kisgyermekesként fontosnak tartottam elkezdeni az ismerkedést vele. És kíváncsi is voltam! :D A rajongók táborába beállok, imádom a verseit!

Kevésbé kis babáknak ajánlja a szerző a kötetet, amibe én belesoroltam magamat is. Gyermeklelkű felnőtteknek kötelező, morc arcúakra ráerőltetendő! :D

Kissé nagyobbacska, már kúszó-mászó babákkal együtt járó vicces szituációk találhatók a könyvben, versbe foglalva. Én nem csak kisgyermekes szülőknek ajánlanám... Utánaolvasva megtudtam, hogy a szerzőt saját gyermekével való kapcsolata ihlette. Azt hiszem, ez érezhető! :D

Röstellem, de eddig gyermekeimnek nem történt felolvasás belőle, ők csak a rajzok láttán visítottak fel. Ami késik, nem múlik! Én viszont bújom lépten nyomon. Nincsenek túlbonyolítva, a maguk egyszerűségében nagyszerűek!

Maros Krisztina rajzai nagyon jól illeszkednek a verseskötethez, szerettem őket nagyon!

Részlet az egyik kedvencből:

"Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok."

Manó könyvek, Budapest, 2011
Rajzolta: Maros Krisztina
30 oldal
Erika
A Harmat Kiadó gondozásában két csodaszép karácsonyi kiadvány is megjelent apróknak és nagyobbacskáknak. Kisgyermekeim lévén, régóta kerestem olyan könyveket, amelyek segítségével könnyedén be tudom őket avatni a Biblia világába, annak történeteibe. Mindkét kiadvány rendkívül igényes munka, öröm beléjük lapozni. Illusztrációjuk is nagyon hangulatos, szép színekkel, formákkal gazdagítva. Bibliai beszámolókat, a karácsonyi szokásokról szóló történeteket és legendákat olvashat együtt a család különböző népek elbeszéléseiből.

Igazán ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a Biblia világa iránt! Karácsonyi ajándéknak is kitűnő!

74 történet az Ó- és Újszövetségből

Harmat Kiadó, Budapest, 2010
160 oldal











Történetek, mesék és legendák a közös ünnepléshez

Harmat Kiadó, Budapest, 2011
128 oldal
Erika
És igen, végre én is kitaláltam az első harmadban, hogy nagyjából kik lehetnek sarasak az ügyben! :D Ettől persze egyáltalán nem volt kevésbé izgalmas a történet, sőt! Már az első oldalaknál belém állt a frász, pedig alapvetően valahol elég komikus egy gyilkos, aki hóembereket épít, nem? Na ez a komikum az olvasás közben elkerült, feszülten rágtam a szám szélét végig, mert Nesbo ismét nagyot alakított.

Ahogy a skandináv krimiknél megszokhattuk, a bevezetőben egy olyan történetrészletet olvashatunk, amiről halvány fogalmunk sincs, ki kicsoda, mit miért csinál, és az hogyan fog az egész sztorihoz kapcsolódni. Persze a végén szépen összeáll a kép, de jól megkavarja már az elején a szálakat. Szóval egy "anya" kisfiával a dermesztő hideg télben leparkol egy ház előtt, ahova a nő betér szeretőjéhez egyet hetyegni, miközben fia kint várakozik az autóban.

Következő jelenetnél már egy meleg családi fészekben vagyunk, ahonnan eltűnt egy nő. Ha nem ismerném ezeknek a krimiknek nagyjából a menetét, azt gondoltam volna, hogy ugyanarról az anyáról van szó, mint fent, de nem, ez már egy másik család. Amint megjelenik az első hó, évről évre nyomtalanul tűnnek el nők. Mindenképpen hasonlóság, hogy egytől egyig mind családos anyák. A kérdés, hogy sorozatgyilkost kell-e keresni!?

Harry Hole, az oslói rendőrség főtisztje szerencsére hamar bekerül a képbe. Azért szerencsére, mert rajongó vagyok, és még mindig nagyon bírom fejét. Dögös mint mindig, bár férfiassága már kezd egy picit megkopni a sok pia miatt. De ez szervesen hozzátartozik személyiségéhez, annak ellenére, hogy keményen küzd ellene! :D Már korábban névtelen levelet kap Hóember aláírással, bár akkor még nem tudja mihez kezdjen a levéllel.

Segítségül új munkaerőt kap egy gyönyörű, ámde rideg nő személyében. Együtt próbálnak a gyilkos nyomába eredni, bár úgy tűnik, az mindig egy lépéssel előttük van. Sokszor úgy tűnik, a nyomozónő is picit előrébb van, mint maga Harry. A nő munkája kifogástalan, ennek ellenére személye kérdéses a férfinek, miközben volt szerelmével, Rakellel kapcsolatos érzelmeivel is folyamatosan küzd.

Közben pedig a hóemberek csak épülnek és épülnek a titokzatos gyilkos nyomában. Tényleg eléggé viccesnek hangzik az egész, de nekem közben nem volt az, rendesen be voltam tojva végig, letenni képtelen voltam!

Rengeteg félrevezető szál van a történetben, a legelején már olyanra is gyanakodtam, akinek az egészhez köze nem volt. De mint írtam az elején, azért végre, nagyjából tényleg kisilabizáltam a gubancot.

5/5

Animus Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Petrikovics Edit
Eredeti cím: Snomannen
413 oldal
Erika
Találkozásom Passuth Lászlóval a Szilvi barátnőm által indított kihívásnak köszönhető, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Nem tudom, valaha kiválasztottam-e volna ezt a könyvet olvasásra.

Csak kivételes esetekben választom élesen szét a szép-, illetve a szórakoztató irodalmat. Érzem, talán tudom mi a különbség a kettő között, de a legtöbb esetben a kettő igencsak fedi egymást. Itt most egyértelműen nagyon igényes szépirodalomról volt szó. Nem volt olyan mondata, szókapcsolata, amely ne a kifinomultságot tükrözte volna. Nem mindig volt könnyű, de mindenképpen érdemes volt elolvasnom. Értékként tekintek erre a könyvre. Ezt az írást nem 1-2 hónap alatt "dobták" össze, hosszú évek kemény tudományos munkája, az írás szeretete, szerelme érződik rajta.

Az először 1941-ben megjelent, művészettörténeti szempontból is jelentős művet nagyon érdekesen tárta elém a szerző. Az izgalmas, néhol krimibeillő részleteket nagyon ügyesen, finoman ötvözte a jelentőségteljes művészeti tudnivalókkal. Enélkül gyanítom, picit száraz is lett volna a történet, legalábbis az olyan olvasmányos regényekre kiéhezett egyedeknek, mint például nekem. Azt is értem már, hogy római barangolásunk alatt barátnőim miért rohangásztak, mint a mérgezett egér egy-egy festmény fellelése céljából. Lányok, legközelebb én is kutatok altemplomnál, főtemplomnál, mindenütt. :-)

Érdy Loránd művészettörténész nagy, belső vívódásáról szól a könyv, hogyan próbálja saját magát legyőzni, meggyőzni arról, mi a fontos, illetve fontosabb az életében. Hogy mi a fontos, az már a legelején kiderül, hiszen életét a tudománynak szentelte. De vajon egy kétes hír alapján feladhatja-e a biztosat a bizonytalanért!? A fiatal tudóst egy itáliai tanulmányútján ejtik rabul az Ambrogio de Predisnek titulált festmények, amelyeket ő általa szeretne hitelesíttetni a montemaggiói várkastély erősen szélhámos gyanús grófja. Eleve minden nagyon misztikus, minden rettentő titokzatos. A vár úrnőjében sem tud maradéktalanul megbízni, pedig ő talán még segíteni is szeretne.

Predis Leonardo da Vinci kortársa, továbbá nem mellékesen annak árnyékában is dolgozott, Érdy pedig éppen Leonardo munkásságával foglalkozik, így kapóra is jönne a "munka". Predisről nem sokat tudnak, viszont az adott körülmények miatt éppen eléggé indokolt még több információhoz jutni, nem beszélve az esetleges eredeti képekről. Vannak azonban kétségre okot adó jelek. Például a friss kézjegy, amely utólagos korrekcióra utal. A stíluseltérések, amelyek pedig különböző eredetre utalhatnak. A fiatalember teljes apátiába zuhan, maga sem tudja, merre tovább.

A mindenki által nagyra tartott professzor siet segítségére, de hogy megerősíti-e a gyanút vagy sem, amiatt bizony el kell olvasni. Tényleg érdemes, gyönyörű könyv! Amellett, hogy végig izgultam, mi lesz a történet vége, nagyon hasznos információkhoz jutottam művészettörténeti szempontból, és a kíváncsiságomat is kellően felkeltette a megemlített festmények akár eredetiben való megtekintésére.

Lombardia Észak-Olaszország közigazgatási egysége, régiója. Határai: északról Svájc, nyugaton Piemont, keleten Trentino-Alto Adige és Veneto, délen Emilia-Romagna. Közigazgatásilag kilenc megyére tagolódik, székhelye: Milánó. Nevét a germán longobárdokról kapta, akik a 6. században foglalták el. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Lombardia)


Passuth László (1900-1979)
(http://www.href.hu/x/ghin)










5/5

Athenaeum Kiadó, 2011
398 oldal
Erika
Ha valaki eddig nem fejlesztette volna profi szintre törptudását, akkor most megteheti e könyv segítségével. Hasznos kis útikalauz ez az összeállítás kis kedvenceink életéről, fontos tudnivalókat tartalmaz mindennapjaikról, lakhelyükről, szokásaikról.

Számomra például egy csomó ismeretlen törp is előkerült, bár a gyerekeim egy kézlegyintéssel elintéztek, hogy én ezt nem tudhatom. De tényleg, Nagyi-törpről, Sötét Törpről, Riportörpről még nem hallottam, úgyhogy volt újdonság bőven, emiatt is érdemes.

És ha mindez kevés, hajtson a tudat, hogy Törpapa által kiállított Törpségi Bizonyítványt kaphatsz, ha Te is törpéletes törptudós leszel! :-) Plusz a könyv még egy kedves invitálást is tartalmaz Aprajafalvára, és ehhez jó kis útlevél ez a kiadvány.

A törpbogyó-muffint tuti kipróbálom, mert van ám recept! :-)

És hogy rajongó vagyok-e? Azt nem állítanám, de rajongótábort azt üzemeltetek otthon! :-)

Nagyon szépek a színek, az illusztráció nagyon jól sikerült Peyonak köszönhetően! A könyv tartalomjegyzéke pedig sok mindenről árulkodik:

- Mi a manó az a törp?
- A törpök földje
- Egy törp felépítése
- Törpök A-tól Z-ig
- Örökös törpbarátok
- A törpök ellenségei
- Hogyan beszélj törpül?
- Törpapa aranyköpései
- Behuppolnék valamit? Mi van törpebédre?
- Tréfi legfantörpikusabb tréfái
- Mit csinálnak a törpök a szabadidejükben?
- Törpségi Bizonyítvány

Manó Könyvek, Budapest, 2011
Fordította: Csonka Anna
96 oldal
Erika
Valaki vagy szereti őket vagy nem! Ez van! Köztes véleményt nem nagyon hallottam még róluk, mint ahogyan az angol humorról sem, amely azt gondolom, az ihletadója ennek a zűrös bandának! :D

Én a felsoroltak közül az utóbbihoz tartozom, tehát rajongok értük. A színházban is rendszeres és lelkes látogatójuk vagyok, úgyhogy nem voltak ismeretlenek a képregényben található történettöredékek.

Nem nagyon akarok semmit kiragadni, mert nem is nagyon lehet. Én sem egy ültő helyemben olvasom, mindennap adagolok egy kicsit, jártomban-keltemben. De egyben is simán menne, de akkor meg elvonási tüneteim lennének utána.

Aki szereti őket, azoknak nagyon ajánlom a könyvet. A rajzok is klasszak, tisztán hallottam a szereplők hangját, abszolút filmszerű élményben volt részem, megsegítve az emlékeimmel. A képek teljes mértékben visszaadják a szereplők pompás küllemét! :D

Egyébként nagyon hülyék! :D

Jó, hát azért én sem vagyok éppenséggel 100%-osan nóóóórmális!!! :D

5/5

Athenaeum Kiadó, Budapest, 2011
Írta: Szászi Móni
Rajzolta: Ilauszky Tamás
116 oldal
Erika
Asztalos Andrea viszonylag nyugalmas életet él anyjával Magyarországon. Szerelmese a természetnek, legfőbb vágya, hogy a Hortobágyon kutathassa az élővilágot. Az iskolában is jeleskedik dolgozataival, kutatási eredményeivel. A család nem teljes, ami a lány mindennapjaira is kihat. Nagyon hiányzik az apja, aki lezüllött, nem igazán keresi vele a kapcsolatot, ráadásként rögtön a legelején, lumpen élete miatt gyilkosság áldozatává is válik.

Anya és lánya eddig is nehéz körülmények között él, ezek után még inkább. Keresik a kiutat, folyamatosan küzdenek a depresszióval, az anyagi gondokkal. Úgy tűnik beállít a "szerencse" Tamás személyében, aki az anyát feleségül kéri Canadába. Andreának ez többszörös törést jelent, mivel eleve utálja a anyja új pasiját, másrészt esze ágában sincs itt hagyni Magyarországot. Itt van a jövője, itt van a Hortobágy, itt van minden, amihez igazán kötődik. De hát az anyjához is szoros szállal kapcsolódik, úgyhogy vele tart.

Kint kezdődnek csak az igazi problémák. Problémák az anyja kapcsolatában, a saját maga kapcsolataiban, a pénzzel, minden egyébbel. Hogy hogy oldják meg, egyáltalán meg tudják-e oldani, ahhoz nem is tudom mit javasoljak? Olvassátok el? Nem merem ezt mondani!

Nem, nem és nem! Végigkínlódtam, de mind a tíz körmöm az arcomat szántotta közben. Számomra szinte semmiféle értéket nem hordozott ez a könyv. Még szórakoztató kategóriában sem ment el nálam. Úgy érzem, az írónő saját kislányos álmodozásait egy kezdetleges formában odavetette a papírra.

A legelején történt gyilkosságot nem értettem. Eléggé nagy jelentőségű esemény volt ahhoz, hogy annyival le is legyen zárva. Engem például érdekelt volna vagy inkább ott se lett volna...

Az volt az érzésem, mintha egy általános iskola felső tagozatos nebulójának az igencsak gyengécske, talán közepes olvasónaplóját olvastam volna. Az hagyján, hogy már az első oldaltól kezdve nagyon zavart az I/3, de ez persze egyéni gond, el tudom képzelni, hogy ez senki mást nem zavar! Szóval nem ezen múlott.

Nem is szaporítom a szót, igazából nem érdemes. Rövidre zárva, nagyon nem tetszett ez a könyv!

1,5/5

K.u.K. Kiadó, 2011
365 oldal
Erika
Az utóbbi időben egyre több krimire veszem rá magam, és ez nagyban köszönhető Lehane bácsinak is! :) Most is megkaptuk a magunkét! A szokásos Lehane-színvonalat! Nem nagyon kellett győzködni, hogy olvassam el a könyvet, szó szerint ráugrottam.

Egy vélt (később beigazolódik, hogy valós) bűncselekmény közepébe csöppenünk, ugyanis eltűnik a 4 éves Amanda, akit anyja hagyott magára, nyitott ajtó mellett, alvás közben. No comment... És még ez volt szinte a történet legfinomabb része! Az anya jellemrajza amúgy totál benne van ebben a mondatban, úgyhogy túl sok jóra, segítségre tőle nem nagyon lehet számítani, mivel egyébként is beszámíthatatlan!

A sajtó és az egész bostoni rendőrség kutat az eltűnt kislány után, de semmi nyomravezető adat nem áll rendelkezésükre. A kislány nagynénje kifejezett kérésére vonják be a nyomozásba Angie-t és Patrickot, azaz a Kenzie-Gennaro magánnyomozó párost, akik már más területen is párost alkotnak. Így még érdekesebb volt a dolog, de persze nem erre volt kiélezve a történet.

Nyilván nem egy szálon fut az esemény, úgy az izgalmas, minél jobban összekuszálják itt nekünk a dolgokat. Van itt minden, úgyhogy lehet a mozaikokat keresgélni, rakosgatni. Azt is sejtettem, hogy lesz egy jó nagy csavar a végén, nagyjából kapizsgáltam is, hogy merrefelé, de a logikám azért most sem működött száz százalékosan. :)

Az elején kicsit zavart, hogy töketlenkedtek ezek ketten. Igazából csak "pótkerékként" vonultak a két hivatalból kirendelt nyomozóval, egyébként pedig az égvilágon semmi szerepük nem volt az ügymenetben! :) Persze a szórakoztatásunkról gondoskodtak, azzal nem volt gond, de a nyomozásban betöltött szerepük egyenlő volt a nullával. Aztán a vége felé az aktivitásuk is megnőtt, és persze, hogy hozzájuk kötődött a bűntény szálainak felgöngyölítése!

A téma nagyon kemény! Nem hinném, illetve szeretném mégis nagyon hinni, hogy valaha aktualitását veszti, ám egyelőre nem ez a tendencia. Hátha egy ilyen jellegű szórakoztató irodalom is segíthet abban, hogy jobban figyeljünk ...rájuk!!!

Jó volt, jöhet a következő! :D

4,5/5

Agave Kiadó, 2011
Fordította: Huszár András
Eredeti cím: Gone, baby, gone
383 oldal
Erika
Nagyon nehéz volt ez a könyv! Elejétől a végéig nagyon nyomasztó. De ettől még nagyon jó!

A 74 éves Anna és Lotte ikertestvérek, és sok-sok év után találkoznak össze újra egy belgiumi üdülőhelyen, Spaban. Mondhatni erőszakosan szakították el őket egymástól. Ez nyilván egy "normál" testvérpárnál is fájdalmas, de az ikerkérdés különösen kényes, szerintem még nagyobb veszteséget élnek meg.

Közben nemhogy felnőttek, idős emberek lettek, megváltozott a világ, ők maguk is. De még mennyire. Vagy még fel tudnak fedezni egymásban valami ismerőset, valamit esetleg saját magukból? Háborúk dúltak, országok választották el őket, ők mégis egymásra találnak. Véletlenül?

Lotte a háború idején családjával zsidóknak segítettek menedéket találni, Anna pedig mindvégig Németországban maradt, ami szintén téves következtetésekre adhat okot.

Van mit megbeszélniük, de talán ez a legnehezebb feladat számukra. Beszélgetniük egymással, hallgatni egymást. Megérteni meg végképp szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Vitából vitába keverednek, aztán lenyugszanak, később kezdődik minden elölről.

Egymás helyébe, sorsába kéne helyezkedniük, de hatalmas az űr kettejük között, és ezen úgy tűnik, a kávéházi, éttermi kis kiruccanásaik sem segítenek. A megbocsátás lenne a megoldás mindkettejük számára, bár maguk sem tudják, miért kéne a másiknak megbocsátania! És egyáltalán ez sikerülhet több, mint 40 év után?

Annyira szerettem mindkettejüket, úgy megmagyaráztam volna helyettük a másiknak, hogy mit miért csináltak, mi miért alakult úgy ahogy!? Hiszen kívülállóként én tökéletesen láttam, hogy egyikük sem tehetett semmiről sem! Jó emberek voltak mindketten!

A végén annyira üresnek, fásultnak éreztem magam az egész történet, annak kimenetele miatt, hogy csak bambultam ki a fejemből. Gondolkodni sem bírtam a történeten, csak egyszerűen lesújtott!

A szerző nagyon jól ír! Biztos, hogy még olvasok tőle.

4,5/5

Könyvmolyképző Kiadó, Aranytoll kötetek, Szeged, 2008
Fordította: Csokonai Attila
Eredeti cím: De tweeling
375 oldal
Erika
Érkezett egy újabb díj Zenkától! Éppen jókor, mivel jó nagy vihar dúl blogországban! Egyébként is gondolkodtam, van-e értelme, folytassam-e stb. Szóval nagyon köszönöm!

Az utóbbi időben nem nagyon küldözgettem tovább a díjakat, de most megteszem. Az egyik választottam Csenga, aki már simán Dr. Mucivá lépett elő. :D A másik blogger Szilvamag, aki szintén cuki és szeretem a blogját! Sajtosroló is a "listámon" van, úgyhogy neki is küldöm fénypostán, mert Őt is nagyon kedvelem! :)

Negatív blogger díjat nem lehet adni??? Lenne jelöltem! Na jó, nem rontom el ezt a kedves gesztust! :)
...
Erika
Kivételesen nem a saját bejegyzésem következik most, hanem Nima engedélyével az Ő blogoldaláról vettem át egy elég sokunkat érintő posztot. Nem kellemes a téma, és azt is vállalom, hogy a bombát én robbantottam, miután saját bejegyzéseimet találtam szóról-szóra egy másik blogger oldalán, úgy feltüntetve azokat, mintha a saját kútfőjéből eredtek volna.

Mélyen felháborított, hiszen én ezekkel a bejegyzésekkel sokat és becsületesen dolgoztam. Irodalmi értékét most nyilván nem fogom itt mérlegelni, nem is amiatt bánt a dolog. Sosem állítottam, hogy hatalmas írói vénával lennék megáldva, de ezen a szinten is elvárom, hogy más ezt a munkát is tiszteletben tartsa, úgy ahogy ezt én is megteszem viszont.

Az történtekről folyó vitát itt lehet megnézni!

És akkor íme Nima posztja az esetről, aminek minden betűjével egyetértek, feleslegesnek tartottam újra megfogalmazni!

Blogok háborgó tengere - látvány a gumiszobából

Ez most nagyon ego-poszt lesz, akit nem érdekel, az ne olvassa. És akinek nem inge, az ne sértődjön meg, ha kérhetem.

Volt már, hogy besokalltam ezzel a blogolással. Jó szórakozás, meg minden, de mint mindennél, ennél is eljött az a pont, amikor meg kellett magamtól kérdezni, hogy miért is csinálom, azon túlmenően, hogy mindenképpen meg akarom osztani a gondolataimat a nagyvilággal. Elég sok válasz volt: azért, mert megszoktam, hogy amint gondolatom támad a könyvről, van hová leírnom; azért, mert rengeteg okos, érdekes, és kedves embert ismertem meg; azért, mert nagyon jó szórakozni a dizájnnal; és nem utolsó sorban azért, hogy nyoma legyen annak, miket olvastam - ez magam miatt, és azért is, hogy figyelmeztessek másokat sok-sok jóságra vagy rosszaságra.

Ami soha nem fordult meg a fejemben, hogy a recenziós példányok miatt folytassam a blogot. Szerintem azért lehet rólam tudni, hogy nem reszketek az ingyenkönyvekért, ha adnak, nagyon szívesen elfogadom, van, amiket különösen szeretnék, de ha nem jön össze reciben, akkor megveszem. Pont azért, mert akarom. Mindannyian tudjuk a régiek közül, hogy eleinte nem volt ez ilyen egyszerű, hogy beszórták közénk a könyveket, igencsak meg kellett dolgoznunk azért, hogy a kiadók tudjanak rólunk, emberszámba vegyenek, és lehetőséget lássanak bennünk.

Eleinte épp ezért is voltunk kevesen: színvonalas könyvesblogot vinni nem egyszerű dolog. Úgy írni könyvekről, hogy az mások számára is élvezhető legyen, olyan könyvekről írni, ami sokakat érdekel, vagy érdektelennek tűnő könyvekre figyelmet felhívni, ezekhez mind kell intelligencia, jó fogalmazási készség, és önálló gondolat, egy olyan sajátos látásmóddal, ami segít mindazt kiemelni, amit fontosnak láthatunk a könyvekben.

Ehhez képest a moly hozott magával egy blogdömpinget, ami nem tett jót a színvonalnak. (nem igazán érdekel, ha most valaki felháborodik, ez tény.) Mert tömegével jöttek létre könyvesblogok, aminek a nagy része nemhogy színvonalat nem hoz, de volt, hogy nem tartalmazott mást, csak borítót, fülszöveget. Jó esetben mindenki tisztában van a saját képességeivel, és fel tudja mérni, meddig terjed a tehetsége. Időközben mindannyian fejlődünk, én magamon is érzem, hogy másabb posztokat írok most, mint két éve. Végül is, nem igazán zavar a blogok léte, mindenki azt firkál a képernyőre, ami neki tetszik, nem kell néznem szerencsére, ha nem akarom, ráadásul azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy jó néhány nagyon színvonalas blog is létrejött ezzel együtt, ami sose született volna meg, ha nincs a moly.

Még az sem nagyon érdekelt, hogy egyre-másra jöttek létre a blogok csak azért, hogy hozzájuthassanak az ingyenkönyvekhez. A kiadó dolga, kinek adja, az meg már az ő baja, ha nem nézi meg, hogy kerül ki a vélemény, és nem érdekli, hogy vállalhatónak tartja-e a stílust (mivel sok esetben inkább csak az érdekli őket, hogy csakis jókat írjanak a könyveikről).

De az, hogy valaki arra sem veszi a fáradságot, hogy ha már kap recipéldányt, tömegével, akkor azt elolvassa, és nincs róla egy önálló gondolata, hanem másoktól lopkodja össze a posztja sorait, azt már felháborítónak tartom. Lehet ötleteket venni másoktól, előfordul, hogy valakinek a mondata eszébe juttat egy olyan szálat, amiről elfeledkezett, előfordulhat, hogy nem értjük az összefüggéseket, és más posztja megvilágosíthatja ezt, de akkor sem veszünk át egész bekezdéseket szó szerint másoktól, mert ez gerinctelen és tisztességtelen dolog. Ha hülye vagy, ne olvass, ha nincs önálló gondolatod, akkor ne akarj gondolkodni, és a másik hátán felkapaszkodni, mert úgyis lebuksz. Ha nem olvasod el a recipéldányokat, és azokról nem tudsz önállóan véleményt formálni, akkor ne vedd el más bloggerektől a lehetőséget, hogy megkaphassák azt a könyvet, amit a kiadók jóhiszeműen neked adtak oda.

Nem először röppent már fel a hír, hogy ez vagy az szó szerint lopkod másoktól, én is találkoztam már komplett bejegyzésemmel máshol, de ami tegnap történt, az kiverte nálam, meg sokaknál a biztosítékot. Hogy miért? Mert szerintem egyetlen önálló posztja sincs az illetőnek, nincs saját gondolata, amit meg nem másoktól lopott, az olyan értelmetlen, semmitmondó és bárgyú, hogy ezért nagyon kár blogot csinálni. Tisztán látszik, hogy az illető nem olvassa el a könyveket, viszont csak azért, hogy a kiadóknak betömje a száját, valamit odahány a blogra. Amit lopott, annak még értelme is van, amit meg ő próbált meg írni magától, annak meg semmi. "...nagyon érdekes volt a könyv. izgalmas volt, és érdekes. a történetszál nagyon izgalmas volt. egész végig izgultam, annyira érdekes volt a történet. " Nagyjából ez a színvonalnak közel sem nevezhető közlési módja. És igen, elszakadt nálam a cérna.

Ja, jó móka az ingyenkönyv, mert mekkora májerság, ha lehet vele villogni, hogy "én 15 kiadótól kapok könyvet ingyen", de akkor az a minimum, hogy megtiszteljük nem csak a kiadókat, de a másik bloggert, és leginkább az olvasókat, és nem verjük át őket a palánkon. Nem lopunk más bloggertől, mert nem illik, és ha nem tudunk írni, akkor meg nem erőltetjük.

ufff.

(az illető megkapta a posztom linkjét a blogján. lehet, hogy bunkóság, de van, ami mellett már nem bírok szó nélkül elmenni.)

http://nima.freeblog.hu/archives/2011/10/25/Blogok_haborgo_tengere_-_latvany_a_gumiszobabol/

Erika
A hatvanas évek elején, Jacksonban járunk, a faji megkülönböztetés világában, ahol az őszinteség még nyomokban sincs meg, ahol a társadalom a gyűlöleten alapszik és minden érzelem gyanús.

A hely egy tipikus Délen fekvő amerikai kisváros, amely a végére már a sajátunk is, annyira belekeveredünk érzelmileg is az egészbe.

Martin Luther King vezetésével, a fekete polgárjogi mozgalom megindulásával egy időben zajlanak az események. Jacksonban is úgy érzik a fehérek, hogy ők a világ urai, mindenki csak alábbvaló lehet náluk. A feketék maximum csak szolgálói, gyermekfelügyeleti feladatot láthatnak el, de a "piszkos kezükkel" nem érhetnek a WC-jükhöz, étkészletükhöz, egy asztalnál nem ülhetnek velük. Felfuvalkodott, gőgös háziasszonyok, akik ujjukat sem mozdítják semmiért, csakis az új ruhákért, a feltupírozott hajukért hajlandók valami kevéskét tenni. Fő foglalatosságuk, hogyan alázzák meg nap mint nap a feketék többségét.

Persze kevéske kivétel van, de bátorsága senkinek sincs szembemenni a szegregációval. Ebben nőttek fel, ez a természetes. De vajon hogyan éreznek a feketék, hogyan élik meg a mindennapokat a fehérek házaiban cselédként, mit gondolnak az életükről, értékeikről. Ez kit érdekel?

Skeeter, az egyetemet éppen befejező, írói ambíciókkal megáldott fehér nő álmai között szerepel, hogy New Yorkban kapjon állást, ehhez viszont valami nagy dobásra lenne szüksége. Eleinte csak ötletként merül fel benne a gondolat, hogy papírra vesse mindezeket a fontos gondolatokat, később már elvi kérdésnek, mérföldkőnek tartja a feketék egyenjogúságáért vívott harcban.

Nem kis kockázatot vállal a könyv megírásával, hiszen ennél jóval kevesebbért házakat gyújtanak fel, hozzátartozókat öldösnek le a városban bosszúból. Persze névtelenül szándékozik megjelentetni, de az így sem kétséges, hogy a "tisztes" úrinők magukra ismernek. Eleinte nem nagyon talál önként jelentkezőt az interjúra, később csak-csak felbátorodnak a fekete cselédek, és kiöntik a szívüket neki. Nem kevesebb, mint barátság szövődik közöttük, fontossá válik számára ezeknek az embereknek az élete, sorsa, jövője.

Nagyon kényes a téma, ráadásul a mai napig aktuális is, csak éppen a szereplők változnak folyamatosan. Mindig van gyengébb, utáltabb, csak a helyszín, a kor változik. A mai napig megrendít, ha a rasszizmussal szembetalálom magam, legszívesebben a világból is kimenekülnék olyankor. És ez nem kevésszer fordul elő... A könyv humora nehéz pillanatokon segített át!

A borító pedig... még azt sem tudtam, miről szól a könyv, de már hónapokkal ezelőtt beleszerettem a boltokban.

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.

Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…

Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.


– Martin Luther King: Van egy álmom

A könyvből film készül, amely nemsokára bemutatásra kerül a hazai mozikban is! Íme az előzetes:



5/5

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010
Fordította: Pálmai Katalin
Eredeti cím: The Help
590 oldal
Erika
Be kell valljam, ez nem az én könyvem volt. Igazából nem is saját választás volt, de úgy voltam vele, hogy néha egy könnyedebb könyv is a kezeim közé kerülhet. És akkor észbe kaptam, hogy "te jó ég, sznob lettem, vagy mi van?". De egyébként szerintem nem, csakhogy ez már túl könnyed vagy valami ilyesmi volt nekem.

Jane egy magányos középkorú nő, aki nem annyira szerencsés külseje miatt csak álmodozik a nagy Ő-ről. Mindeközben mellékállásban névtelenül szoftpornó történeteket ír egy újságba. Ez csak amolyan hobbi, meg erőteljes álmodozás a részéről, a valódi kihívást egy jó kis újságírói munka jelentené neki. A lehetőség nem is olyan soká bekopogtat az ajtaján. A Seattle Chinooks hokicsapatának, annak tagjainak életéről, meccseiről kell beszámolókat készítenie. Ez klassz kis feladatnak tűnik mindaddig a pillanatig, amíg az első öltözőbeli jelenésénél direktbe le nem dobálják a fiúk a ruháikat az utolsó szemig, egyenesen Jane kedvéért, ezzel provokálva őt, na meg, hogy lássa, milyen tökös (szó szerint) pasik is ők. Na, lehet gondolni, hogy éli ezt meg szerencsétlen. Mindenesetre már itt elhatározza, hogy akkor sem hagyja magát, belevaló nőként elvégzi a munkáját.

Rögtön az első találkozón feltűnik neki Luc, az állat! :D Mert Luc egy behemót nagy, Jane szerint rendkívül szexi, hasán patkótetkós, kigyúrt alak. Mellékesen ő a csapat kapusa. És a nő bírja az ilyet, álmaiban is nemegyszer elképzeli, miként döntene egy hasonló kaliberű pasast ájulásszerű állapotba szexuális "támadását" követően. Kapcsolatuk elég sekélyes, oda-vissza sértegetik egymást. Luc a nő külsejére szólogat be állandóan, Jane pedig a pasi felületes, igénytelen párkapcsolatait veti górcső alá folyamatosan. Közben szép lassan azért mindkettőben kialakul a vonzalom.

Számomra a történet tökéletesen kiszámítható volt, semmi meglepetést nem nyújtott a dolog kimenetele, viszont egyes jelenetek adtak bőségesen okot a pironkodásra. Huh, durva volt, néha azt sem tudtam, hogy takargassam a lapokat a tömegközlekedésen. Szóval, khm, Jane tényleg nagyon vékony jégen táncolt végig. A szende, szűzies, visszafogott hölgy valójában az erőteljes erotika és a pornó között mozgott. Hiába próbálta másnak tettetni magát, én átláttam rajta! :D

A végén pedig azt kérdezgettem magamtól, hogy "te jó ég, prűd lettem?"!!!

3/5

Athenaeum Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Bajnóczy Zoltán
Eredeti cím: See Jane Score
260 oldal
Erika
"A mesék sajátos módon ragadnak magukkal, ... színes történeteikkel szórakozást nyújtanak, de közben önismeretre is tanítanak. Hallgassátok a meséket, ... mert hasznos vezérfonalul szolgálnak az életben."

A stílus ismerős, hiszen A kalifa házánál már megismerhettem, megkedvelhettem. Bár másra készültem, meglepett és örültem is neki, hogy egyfajta folytatásban lehet részem, más aspektusból megközelítve.

Hogy mire készültem? Meg voltam győződve róla, hogy fikció, mese lesz az egész. Megijedtem, mert bevallom az Ezeregyéjszaka meséi sosem tartozott a kedvenceim közé. Persze akad benne bőven mese is, de azok "csak" még jobban tarkítják Tahir Shah és családjának életét, történetét, amelyet nagyjából már megismerhettünk a fent említett könyvben.

Az író felmenőinek szeretete a mese iránt, azok izgalmas elmesélésének képessége magát a szerzőt is megragadják. Egész gyermekkorát a mese szeretete itatta át, és már-már fanatikusan, országokat átszelve keresi saját belső meséjét, miközben sok száz másikat ismer meg. Nehéz dolga nincs, mert az adott kultúrából adódóan, a csapból is a mesék folynak. Bármerre is térül-fordul, mesével találkozik szembe, és ő szívesen szán is rá időt, hogy mindenkor meghallgassa, hátha talán épp az lesz az ő belső, saját meséje. Egy ősi berber hagyomány szerint ugyanis minden embernek kötelessége ezt a mesét megtalálni a saját szívében.

Fez és Marrákes ódon falai között járja útját, és sokszor tűnik úgy, hogy valójában nem véletlenül keveredik egy-egy helyre. Ha kell, a Szahara végtelen homokdűnéi között tölti az éjszakát, csak közelebb kerüljön céljához. Mindenhol mesébe botlik, életre kelnek a különböző misztikus szerzemények, jelen és múlt, mese és valóság keveredik egymással. Az Ezeregyéjszaka világa elevenedik meg a mi szemünk láttára is. Ebben a formában én nagyon élveztem.

A családról ebben a könyvben most viszonylag kevés szó esik, nyugalom van, hiszen a kalifa házát már belakták, abszolút otthonukká vált. A dzsinekkel is megbékéltek, így házuk őrzői is békén hagyják gazdáikat, bár azért a szolgálólányok között folyamatos dúlnak a buta viták, amelyek rendkívül viccesek egy európai számára.

Közben mindvégig ugrálunk az időben, visszakanyarodunk gyermekkorához, a kalifa házának körülményes megszerzéséhez, meghódításához, de a szerző első kötetének el nem olvasása szerintem nem probléma, nem akadályoz ennek megértésében. Ajánlani viszont mindenképp ajánlom! :D

Számomra az egyetlen negatívuma az volt a könyvnek, hogy picit tömény és hosszú lett. A borító viszont ismét gyönyörű.

4/5

Tericum Kiadó, Budapest, 2011
Fordította: Szám István
Eredeti cím: In Arabian Nights
476 oldal
Erika
Mondtam már, hogy csípem az oroszokat? :-) Mindegy, ha mondtam is, újból megteszem!

Egyből az elején feltettem a kérdést, hogy mi a jó fenét takarhat ez a cím? Úgy látszik, mostanában kifogom az egynapos könyveket, olyan értelemben, hogy egy nap történéseit sűrítik bele egy könyvbe. Persze vissza-visszautal előzményekre, de a lényeg ott játszódik előttünk, aznap. És bizony az a bizonyos ing jó kis színt kap estére a megpróbáltatásoktól.

Hősünk jó ideje Moszkvában él építészként! Éli a kis elvont életét, ám teljesen váratlanul szerelmes lesz. Nem kicsit. Nagyon. A történet e tény köré épül. Pont a lángolás felső fokán érkezik meg vidéki barátja is, akit éppenséggel aznap a háta közepére sem kíván, mellesleg később még nagyon jól jön...

Oda-visszatelefonálgatnak a nővel egymásnak, bár inkább a férfi nyomakodik. Nem nagyon lehet eldönteni, hogy a nő is akarja-e az egészet, de nem is ez a lényeg, legalábbis nekem nem. Miközben hajszolja egész nap a nőt, gyártja az elméleteit, az építkezésre is beugrik rendet teremteni a pernahajder munkások között, túlnőtt szakállas barátját is istápolja, hiszen ő azért érkezett, hogy hősünkkel "bulizzon" egy jót, de ő a szerelem miatt használhatatlan. Néha-néha azért összefutnak a nap folyamán, de az igazi buli estére teljesedik ki, amikor az alkohol is teret kap nagy örömükre.

Néha a primitív beszélgetésüket felváltják a mélyszántású gondolatok. Hősünknek is egyfolytában jár egyébként az agya, szinte túl sokat is. Én csak a fejemet fogva röhögtem, amikor órákig képes volt a hajnyírásból maradt hajszálak nyakán történő akciózásán elmélkedni. :-)

Persze az sem mellékes, hogy ki ülhet a Mercedesben, amely egész álló nap követte őket!!!???

Semmi extra nincs a történetben, hiszen nap mint nap lesznek az emberek szerelmesek, nap mint nap sírnak barátjuk vállán, leisszák magukat a sárga földig, de ez akkor is jól van megírva, élveztem minden mondatát. Meg vicces is! :-)

4,5/5

GABO Kiadó, Budapest, 2006
Fordította: Abonyi Réka
Eredeti cím: he-he... (jó vicc)
253 oldal
Erika
Nem nagyon találok szavakat! Engem nagyon megrendített ez a könyv.

Olvastam többféle kritikát a regényről. Akiknek nem tetszett, leginkább azt vetették a könyv "szemére", hogy eltörpül benne a menekültkérdés, főként Méhecske életére koncentrálódik a történet. Nálam pont ez volt az pozitívum. Sokkal közelebb tudott ez a nehéz kérdés kerülni hozzám egy konkrét személyen keresztül. Mivel nagyon megszerettem a kislányt, a gondját - mit gondját? -, tragédiáját is sokkal inkább át tudtam élni! Nagyon is! És emiatt nem érzem úgy, hogy kevésbé tennék valamit az ügyben, ha (bárcsak) tehetnék! A könyv szerintem gondolatébresztő, nem hagy nyugtot utána az embernek, szóval szerintem nem törpül el a szerző célja egy cseppet sem.

Méhecske egy nigériai kislány. Az olaj és egyéb belső villongások miatt javában dúl a véres, embertelen forradalom az országban. Családját leöldösik, egyedül marad nővérével. Ekkor érkezik érthetetlen módon pont ebbe az országba Sarah és férje, Andrew, hogy válságban lévő házasságukat menteni próbálják, szóval amolyan vakációra. Nem is sejtik, hogy ott tartózkodásuk rémálommá válik.

Miközben sétálnak a parton, épp belecsöppennek, ahogy vérszomjas katonák üldözik Méhecskét és testvérét. Bár itt kicsit meseszerűen, hihetetlenül kerülnek bele az események áradatába, rajtuk áll vagy bukik a két lány élete. Mit hajlandóak megtenni értük, mit áldoznának két számukra ismeretlen, teljesen más kultúrából származó gyermek életéért. Egy ilyen helyzet sosem jön jól, de az ő helyzetükben még kevésbé. Ez a helyzet évekre/életre szóló traumát okoz, főként Andrewnak.

Bár azt gondolják, hogy ott "kapcsolatuk" véget is ér a két lánnyal, az országgal, nem sejtik, hogy évek múlva újból hallanak Méhecskéről, akit teljes meggyőződéssel halottnak hittek. Nagyon sok egyéb hátráltató, megmagyarázó tényező is kiderül a történet folyamán szép lassan, aztán összeáll a kép, a helyzet viszont nem egyszerűbb.

Elsősorban Méhecske története van leírva ebbe a könyvben, hogyan menekül Nigériából, miként próbál új hazát találni magának. Ehhez Sarah segítségét kéri. Az ő története sem elhanyagolható, hiszen egy idő után kettejük sorsa összefonódik. Sarah és Méhecske felváltva mesél nekünk, úgyhogy mindkettőjük szemszögéből megismerhetjük a múltat, érzéseiket, gondolataikat.

Én nagyon megszerettem ezt a könyvet! Nagyon megérintett. A gombóc a torkomban folyamatosan jelen volt, az író nálam nagyon telibe talált humorának köszönhetően néhol egy picit engedett.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2011
Fordította: Cseicsner Otília
Eredeti cím: The Other Hand
317 oldal
Erika
Az első részből már kiderült, hogy nem kevés furcsaság történik a Grace-College falain kívül/belül, amely a kanadai Sziklás-hegységben, egy elzárt völgyben található. Ez egy elit főiskola kiemelkedő tehetségek számára. Mindenkinek van valami jól őrzött titka, aki idejár, az bizalmatlan a másikkal szemben. A völgyben folyamatosan megmagyarázhatatlan misztikumok történnek, félelmetes az egész, bár nagyon lassan akarnak kialakulni a dolgok!

A visszahúzódó Katie nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis a 70-es években rejtélyes módon eltűnt pár diák, és most ennek szeretne a lány is utánajárni. A terve az, hogy meghódítsa a Ghost háromezer méteres csúcsát, ahová elődei is indultak. A megvalósításhoz szüksége van szövetségesekre, de igazából ő sem sem bízik senkiben.

Jó páran csatlakoznak végül hozzá, és utólag kiderül, hogy Katie egyik ismerőse is hozzájuk csapódik, ő fogja vezetni őket. Nem utolsósorban pedig Paul Forster is megjelenik a színen, aki egyedüliként rendelkezik térképpel. Ez már eleve fura, mert a helyet még a Google Earth-ön sem lehet megtalálni. De egyébként is vannak a sráccal kapcsolatban kérdések.

A fizikai megterhelésen túl lelkileg is nagyon megviseli a fiatalokat a kaland. Kérdés, hogy a túra vajon összekovácsolja őket vagy még nagyobb ellenségekké válnak azok, akik eddig sem szívlelték egymást? Kiderül vajon, hogy a továbbiakban megbízhatnak-e egymásban? És kicsoda valójában Paul Forster???

Tudom, hogy jó pár rész fog még megjelenni, de most már picit kényeztetve szeretném magamat érezni borzongatás által. Szóval történjen valami nagyon nagy durranás!!! :-)))

Az első részről itt írtam!

A könyvet köszönöm Budai Zita fordítónak!

3/5

eMentor Kiadó, 2011
Fordította: Budai Zita
Eredeti cím: Die Katastrophe
263 oldal
Erika
Ezúton köszönöm ezt a cukiságot Szilvamagnak! Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hiszen nagyon átlagos kis blogot "üzemeltetek", de mindenképp nagyon jól esett.

A feladatom az lenne, hogy küldjem tovább 10 "Szép blognak, melyekben van némi extra!", de ez csak "lenne" marad, mert nem tudok választani. Rengeteget szeretek, és ezek közül már nagyon sokan meg is kapták! A folyamatosan olvasottak úgyis ott vannak kilistázva a blogomon, őket nagyon szeretem, úgyhogy mindannyiuknak küldöm virtuálisan is ezt a díjat!

Még egyszer köszi Szilvi!!! :-)))
Erika
A könyv olvasása nagyon vidám apropóval kezdődött. Gondolkodtam, hogy mikor lehetne a legjobbkor belevágni, mint Rómába indulás előtt 1 héttel. Egy kissé el voltam tévedve, mert - fogalmam sincs miért - azt gondoltam, hogy ez egy vidám, ahogy a címe is engedni sejtetni, tökéletes nap története. Egyből a "Mielőtt felkel a nap" c. film jutott eszembe. Szóval én valami ilyesmire készültem, megspékelve némi római útmutatással is.

A csalódás persze nem jó szó arra, amit éreztem, ahogyan szép lassan rájöttem, hogy itt szó sem lesz vidám, felemelő dolgokról, sőt... Rendkívül nyomasztó könyvről van szó, bár bitang jól megírva! Nem utolsósorban pedig a vége itthonra maradt már, és nagyon klassz volt mellemet veregetve konstatálni, hogy jé, ennél a megállónál én is vártam a római metrót, a Piazza del Popolo-nál én is ültem a lépcsőn, és még sok hasonló, azonos élménnyel lettem gazdagabb.

Egy nap 0. órájától a 24. óráig követi nyomon az eseményeket, több ember szemszögéből, azok sorsát vizsgálgatva, elemezgetve, mindez Rómában. Egyik sem egyszerű eset. Önmagában mindegyiket nagyon nehéz volt megrágnom magamban, de a pálmát Emma és családja vitte.

Miért tökéletes ez a nap? Sokat rágódtam rajta. Én ezt másképp értelmeztem. Inkább egy tökéletesen egész nap lenne a címe. Bár kinek mi a tökéletes!? Én attól távol maradnék, hogy a szó szoros értelmében ilyen legyen egy tökéletes napom...

Sok szálon fut a történet, látszólag egymásnak teljesen idegen emberek napja kezdődik el. Aztán szép lassan fény derül rá, hogy ha addig egymásnak idegenek is voltak, az biztos, hogy ezentúl közük lesz a másikhoz. Emma retteg, szinte bujdos a volt férj elől, aki pszichiátriai eset, kamasz lánya lázad minden ellen, elsősorban anyja döntései, életvitele ellen. Nem utolsó sorban az apját is nagyon szeretné visszakapni, és ugyanezen a napon lövet piercinget a köldökébe is. A kancsal, kissé szerencsétlen kisfia az egész élettől retteg, mégis "rámosolyog a szerencse", amikor a leggyönyörűbb és egyben milliomos szülők leánya az iskolából meghívja a szülinapjára. Nem mellesleg ennek a kislánynak az apja egyben munkaadója is Emma volt férjének, tudjátok a gázos palinak.

Abban a családban sem kell nagyon megkapargatni a felszínt, hogy előkerüljenek furcsaságok. Kihűlőben lévő házasság, sikertelen politikai kísérletek, problémás, épp kamaszkorát elhagyó, első házasságból született fiúgyermek, aki hajnalban épp egy McDonald's-ot robbant fel, és "természetesen" vonzódnak egymáshoz az apa új feleségével. Talán egyedül a kislánnyal nincs gond, ki is rí a történetből.

Már az elején sejteni, sőt tudni lehet a tragédiát, csak a részletekkel vár a végletekig az írónő. Ráadásul az a bizonyos pisztolylövés is elhangzik a történet legelején. Nagyon jól, szépen, kifinomultan megírt könyv. Csodáltam, hogy viszonylag fiatal kora ellenére ilyen mélységeket tudott bejárni az írónő. Sajnáltam, hogy ennyire lenyomott, de esély sem volt, hogy ez másként történjen. Az biztos, hogy azon kívül, hogy velem utazott a könyv, Rómában játszódik, látszólag semmi köze az utazásomhoz, mégis mindig eszembe fog jutni róla! :-)

4,5/5

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009
Fordította: Gál Judit
Eredeti cím: Un giorno perfetto
493 oldal
Erika
Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

A terapeuta, Julius Hertzfeld egy nap, teljesen váratlanul megtudja a rossz hírt: áttétes, gyógyíthatatlan melanomája van. Körülbelül 1 évet jósolnak neki, amit talán még megfelelő színvonalon tud leélni. Az első sokk után számot vet életével, és a legnagyobb kérdéssel találja szemben magát. Vajon tudott-e segíteni bárkinek is praxisa során? Vajon nem volt-e hiábavaló egy életöltőn át munkálkodni az emberek életének jobbá tételén? Szükségesnek találja, hogy felkeresse évekkel azelőtti pácienseit, számított-e valamit a munkája? Választása Philipre, a szexmániásra esik, akit az egyik legnagyobb kudarcának tart, hiszen évekig tartó terápia után sem tudott segíteni rajta. A késleltetett gyógyhatásban reménykedik, így felveszi vele a kapcsolatot.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

A legtöbb résztvevő számára fontos ez a pár hónap, leginkább Juliusnak!

Igazán kedvem támadt részt venni egy jó kis terápiás csoportban! Komolyan!

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

5/5


Park Könyvkiadó, Budapest, 2010
Fordította: Résch Éva
Eredeti cím: The Schopenhauer Cure
439 oldal
Erika
Megrendítő volt ez a könyv! Habár az első egynegyedben lezajlik a legnyomasztóbb rész, mégis az olvasás végéig kísért a hangulata. Sokszor éreztem úgy, hogy nem tudom tovább olvasni, szinte szétszakadtam belül a tehetetlenségtől. Attól, hogy hogyan történhet meg ilyen, hogy élhették túl az emberek a betegségükből adódó nehézségek, reménytelenség mellett még a megaláztatást is.

Alexis Fielding nagy vízválasztó előtt áll. Bár anyjával, Szófiával nem mondható rossznak a kapcsolata, a nő múltja mégis titok előtte. Az anya a hosszú évek alatt minden alkalommal mereven elzárkózik minden közlés elől, amely visszatekint a régmúltba. Görög származásuk nem titok, de ennél többet Alexis nem tud.

A lány elhatározza, hogy barátjával Krétára mennek nyaralni, amely jó alkalom arra is, hogy utánajárjon anyja történetének, és talán egy picit saját életét is rendbe teheti. Szófia látva, hogy nem tántoríthatja el a lányt annak tervétől, amolyan ajánlólevelet ír egy régi barátnőjének, akitől segítséget kér, hogy ismertesse meg lányával az eltitkolt történetet.

Piakára érkezve szembesül azzal, hogy a faluval szemben lévő sziget, Szpinalonga szigete, ahova a görögországi leprakolóniát telepítették, vagyis száműzték. A kitelepítettek igen nehéz körülmények között éltek, bár idilli környezetben. Fotini, anyja barátnője meleg szeretettel fogadja Alexist. Ő mondja el neki dédanyja, Eleni és lányai szomorú, tragédiákkal teletűzdelt élettörténetét napjainkig.

Alexis élete is megváltozik az utazástól, az ott szerzett tapasztalatoktól. A lánynak nagyon sokat jelent ez az utazás, anyjával való kapcsolata is teljesen más megvilágításba kerül, nagyon szoros kapcsot képez közöttük.

Tényleg ledöbbentett a könyv! Napokig nem tudtam magamhoz térni, folyamatosan benne éltem, próbáltam elképzelni minden szereplő helyében magamat. Sokszor sikerült is és ez nagyon megviselt.

A sziget valóban létezik, a rajta található erődöt a XVI. században építették a velenceiek, majd 1715-ben bevették a törökök. Miután Kréta egyesült Görögországgal, a kormány döntése alapján kiáltották ki lepratelepnek. Sok időbe telt, mire a kutatók rájöttek, hogy a betegség gyógyszeres kezeléssel leküzdhető, ezért a görög kormány 1955-ben újra megnyitotta és fertőtlenítette a szigetet. Az utolsó leprás lakók 1957-ben hagyták el Szpinalongát.

Nem is tudom mi a rosszabb? A lepra vagy a kirekesztés!? Együtt pedig pláne!

5/5

GABO Kiadó, 2008
Fordította: Bozai Ágota
Eredeti cím: The Island
391 oldal